Hónap: 2018 július

Neked is vasból van a gyomrod?

Szinte mindenkivel előfordult már, hogy olyasmit evett, amit nem kellett volna, de utólag már hiába okos az ember. Amit viszont kevesen tudnak, hogy gyorsan lehet ilyenkor segíteni, ha tudjuk, hogy mit kell tenni. Hogy megvédd a gyomrod.

gyomrodNemrég egy ismerősöm keresett meg azzal, hogy ételmérgezése van és bár járt vele orvosnál, hogy nem-e tudnék gyorsítani a javulásán. Az orvos hazaküldte, hogy pihenjen és szedjen széntablettát, ha szükséges.

Mit tehetsz a macskajaj ellen?

Itt a péntek és készülsz a bulira, de mi lesz utána? Macskajaj? Ha a másnaposság miatt nem vagy jól, tehetsz valamit ellene egy egyszerű fogással, ami már sokaknak bizonyította a hatékonyságát.

macskajajEleve az első lehetőség, hogy nem kell eljutni a macskajaj állapotába. De ha már megtörtént a jaj, van fogás, ami segít ilyenkor. Ez persze nem azt jelenti, hogy innentől fogva büntetlenül meg lehet úszni a tivornyát.

Hogyan történik az áramoltatás önmagunkon?

Létezik a testen 26 energia kapu, melyeket egy térképen tettem láthatóvá, hogy amíg te gyakorlod a pontokat, amíg folyik az áramoltatás, addig “puskázhass”.

áramoltatásAz egyes fizikai és lelki problémákra recepteket kapsz a tanfolyamon, melyek bármelyikét egyszerűbb formában otthon egyedül is megtudod csinálni. Csak ki kell választani a megfelelő receptet és akár alkalomszerűen, akár rendszeresen áramoltathatsz a tüneteidre.

Elég volt abból, hogy mindig fáj!

Úgy vagyunk összerakva mi emberek, hogy hajlamosak vagyunk addig nem foglalkozni a testünkkel amíg valami nem fáj.

fájPedig sok mindent Megelőzhetnénk. Nem csak azzal, hogy akkor megyünk el fogorvoshoz amikor még nem fáj a fogunk, vagy amikor fáradtak vagyunk, valóban szánnánk időt a pihenésre.

Valamit megtehetsz önsajnálat helyett!

A legnagyobb önsorsrontásnak az számít, ha az ember tisztában van a problémáival, mégsem tesz semmit a megoldásért, csak panaszkodik. A panaszkodás legtöbbször arról szól, hogy az illető azt szeretné hogy valaki értse meg. Ez sokszor csak az önsajnálat megerősítéséhez vezet.

önsajnálatMég ha találsz is olyan embert a környezetedben aki meghallgat, megért és figyel rád, az önmagában nem oldja meg a problémát.

Megoldó pontok a testen

Milyen érzés lenne, ha miközben a vonaton ülsz, a gyomrod próbálja megemészteni a nem túl jó ebéded és te egyszerűen csak megkeresnéd a megoldást a testeden? Pontok formájában.

pontokVannak olyan pontok, amelyek képesek úgy segíteni a test energiaáramlását, hogy kiegyenlítik a többletet és a hiányt.