Hónap: 2017 november

Segítség! Az emberek nem értik, amit mondok!

A napokban történt néhány eset, ami már több mint véletlen. Figyeljünk oda egymásra!

segítségMinden alkalommal, amikor emberekkel kommunikálok, legyen az szóban vagy e-mailben, igyekszem pontosan fogalmazni, a félreértések elkerülése végett. Több e-mail beszélgetésben és élő beszédben is fura módon kiderült, hogy a másik fél nem azt értette, amit írtam, vagy mondtam. Vagy nem is arra válaszolt, amit kérdeztem.

Segítség! A lányom mindig felfázik!

Sajnos a test könnyen megjegyzi a hibás működést és egyre könnyebben produkálja azt. Az egyik legjellemzőbb probléma a felfázás. Nemcsak megoldás van, de az arra való hajlamot is meg lehet szüntetni.

segítségHányszor tudtam volna segíteni a lányomnak amikor görcsbe rándult a hólyag és a vese fájdalom miatt, és én ott álltam tehetetlenül. Ma már ismerem azokat a pontokat a testen amiknek az áramoltatásával könnyen meg lehet szüntetni nemcsak a fájdalmat, de a rossz test emlékeket is, amelyek fenntartják az állapotot.

Segítség! Nyűgös a gyerek!

Előfordul, hogy nem tudom, hogy mi a bajom csak egyszerűen „nyűgös” vagyok. Nincs konkrét körülhatárolható probléma, csak valahogy semmi sem jó és a világ is mintha nem úgy működne, mint szeretném.

segítségEgy gyereknél ez még nehezebb, mert sokszor ő még kevésbé tudja, hogy mi a baja. Ezt a hangulatváltozást ugyanúgy élik meg a gyerekek, mintha fizikai fájdalmat éreznének. Ez nem véletlen, hiszen az érzelmek és a gondolatok ugyanúgy a testhez tartoznak.

Segítség! Reggel van és kiesnek a szemeim!

Van úgy, hogy nehezen indul be a reggel, mert későn feküdtem le, nem figyeltem a testem jelzéseire, csak ültem a számítógép előtt és bámultam a monitort. Az ez utáni napokon sokszor előfordul, hogy kialvatlan, fáradt a szemem.

szemeimRégen nem tudtam mit kezdjék ezzel az érzéssel. Próbáltam magamra erőltetni egy kis alvást, de ha sikerült, csak még álmosabb lettem, ha pedig nem, akkor pedig frusztráltabb. Persze ez munkahelyen amúgy sem megoldható.

Éltető Áramlat tanfolyam

A kétnapos tanfolyam időpontja Budapesten:
2017. november 25-26-án 10:00 – 17:00 óráig
Helye: Éden stúdió, Budapest, IX.ker. Ráday u. 29.

A módszerről bővebben itt olvashatsz

Jelentkezni és érdeklődni lehet:

Németh Miklós
e-mailben: nemethmiklos77 kukac gmail.com
telefonon: 06 30/376-8018