információ

Tudod, mi mindennek állsz ellen?

A történelemórán az tanultuk, hogy az ellenállás jó. Vajon a saját életünkben is hasznos?

Az ellenállással szembesülünk minden alkalommal, amikor felbukkannak a „nekem ne mondják meg”, vagy az „én soha” és a hasonló mondatok. Sokszor nem csak a szavak, gondolatok szintjén jelenik meg, hanem a testben érezhető, szorító érzés formájában is.

Tűnhet úgy, hogy ezek az érzések megvédenek a kellemetlen helyzetektől. De az ellenálláshoz kapcsolódó tanult reakciók legtöbbször nem valós információra épülnek, így elég kevés ilyen helyzet akad. Mondhatni nincs is. Az ellenállás olyan, mint az autó a behúzott kézifékkel. Nem tudunk vele száguldozni, ezért nem veszélyes, viszont nem is jutunk vele sehová.

Amikor valamin változtatni szeretnénk, például megszabadulni egy szokásunktól, vagy a munkahelyünkön töltött idő kínszenvedés és ha kérnek valamit, akkor az maga a pokol. Az ellenállás miatt.

Mit lehet tenni? Van, hogy erőt veszünk magunkon és megtesszük, amit megkövetel a haza, de ez nem mindig működik. Az ellenállást is el lehet engedni. Küzdelem nélkül.

Következzen egy gyakorlat, ami megmutatja, hogy miről is van szó.
Szánj rá legalább egy napot, és figyelj oda az érzésekre, amiket a testedben érzel amik megjelennek, miközben részt veszel a mindennapokban, például amikor Tv-ben a híreket nézed, csekket fizetsz be, vagy valakivel beszélgetsz.

Észreveheted, hogy bizonyos témáknál a tested védekező pozíciót vesz fel, bizonyos pontokon (legtöbbször gyomortájékon, vagy a mellkasban) megjelenik egy szorító érzés, vagy összehúzódás.

A feladat annyi, hogy mindenféle kommentálás és ítélkezés nélkül figyeld meg azt az érzést, vagy érzelmet, amit éppen érzel. Ne akarj megszabadulni tőle. Csak legyél együtt vele.

Azt fogod észrevenni, hogy ha adsz neki egy kis időt, a szorítás engedni kezd, és azt is észreveheted, hogy ez egy eltúlzott reakció sokszor nem is valóságos helyzetekre.

Ahogy folytatod a gyakorlást észreveheted, hogy olyan dolgok is felkavarják az ellenállást, amire nem gondoltál volna. Például a pénz, aminek azért állnak sokan ellen, mert félnek mások ítéleteitől.

Az Elengedés Módszertana tanfolyamon bővebben meg tudom mutatni, hogy hogyan tudod az ellenállást és a negatív érzelmeket egyszerűen, még hatékonyabban és könnyedén elengedni.

A tanfolyam részletei:
http://www.tobbminttudat.hu/?p=129

Az Elengedés Módszertanáról:
http://www.tobbminttudat.hu/?p=66

Tudod, mi mindennek állsz ellen? Read More »

Miért kell több információ?

Manapság rengeteg helyen lehet leírásokat találni, egészség témakörben, ami alapján néhányan próbálják kezelni a problémájukat. Ez nem ilyen egyszerű, és sokszor nem is működik. A gond, hogy túl kevés az információ.

Egy férfi, miután az orvosa májproblémát diagnosztizált nála, engem a javulás támogatása miatt keresett fel.

Az általa talált leírások alapján, mivel a májhoz azt írták, hogy a kínai öt elem közül a fa tartozik hozzá – amihez a savanyú íz tartozik, toronyiránt ment, és teletömte magát savanyúsággal, amitől aztán még rosszabbul lett.

Izomteszttel kiteszteltük, hogy a meridiánok (szervekhez kapcsolódó energiacsatornák) közül melyik energiahiányos és melyik túlenergizált. Minden esetben érdemes kitesztelni, mert csak a tünetek alapján sokkal nehezebb összerakni a teljes képet. Olyankor a legkisebb részletek is számítanak és nem biztos, hogy a felmérés belefér egy órába.

Kiderült, hogy valóban a máj meridiánban volt túlenergia, de ahol túl sok van, ott nem erősíteni kell. Ahol túl sok energia van, ott általában túlműködik a szerv, esetenként fájdalom vagy valamilyen gyulladás is fel szokott lépni. Ahol energiahiány van, ott általában valami alul működik.

Mivel a meridiánok rendszere zárt rendszer, ha valahol többlet van, akkor máshol hiány keletezik. A test egészét érdemes figyelembe venni, mert a tünet lehet, hogy csak a jéghegy csúcsa és például más meridiánokat is korrigálni kell ahhoz, hogy helyreálljon az egyensúly, az áramlás.

Az esetében minden meridiánt leteszteltem a meridiánórán (ez azt jelenti, hogy a nap 24 órájában két óránként a tizenkettőből más és más meridián aktív egy sorrend szerint), és mivel különös mintázatot nem láttam a meridiánok állapotában, elég volt a tüdő meridiánt erősíteni. Ehhez néhány pontot kellett megfogni a kezén és a lábán.

Perceken belül lehetett látni a tekintetén, hogy valami megváltozott. Kisimult az arca, és mondta, hogy a feszülés, amit addig folyamatosan érzett, teljesen eltűnt. Ahhoz, hogy az állapota rendeződjön, foglalkozni kellett a problémája okával is.

Amikor valakinek a tünetei hasonlítanak máséra, nem biztos, hogy ugyanaz a probléma oka, így a megoldás sem. Mindenki különbözik és az számít, ami hasznos számára, ami működik, mert a sémák sokszor nem működnek.

Ebből látszik, hogy sokszor sokkal több információra van szükség.

Miért kell több információ? Read More »