elengedés

Nem vagyunk egyformák!

Szerencsére. De mi van, ha mondjuk munkahelyen a többiek teljesen másképp gondolkoznak és ez elviselhetetlen feszültséget okoz? Vagy párkapcsolatban? Vagy bárhol ezen a bolygón? Ha egyformák lennénk, másképp lenne minden?

crowd-53490_640

Tele vagyunk elképzelésekkel és sokszor ezeken keresztül látunk másokat. Ha ezek eltérnek egymástól, a legtöbben – gondolatban legalábbis – meg akarják a másikat változtatni. Például amikor kiderül, hogy a főnökünk másképp gondolkozik a politikai helyzetről úgy általában. Ilyenkor mini film epizódok futnak át a legtöbb ember fején a brazil szappanoperáktól az akciófilmekig. Hogy szólunk neki, hogy rosszul tudja? Nem valószínű, mert tudjuk, hogy nem lenne jó vége, ezért egy belső monológ és elégedetlenkedés lesz belőle.

De mi a valóság? Az, hogy igaza van. A saját nézőpontjából. Szerencsére mindannyiunknak megadatott, hogy azt gondoljuk, amit csak akarunk – ezt ne akarjuk elvenni tőle. Gondolatszabadság van. Mindannyiunknak.

Azzal, hogy meg akarunk változtatni valakit, nemcsak ellenállást, védekezést, vagy ellenségességet válthatunk ki, hanem gyakorlatilag szembe megyünk a valósággal: Hiszen Ő ilyen!

Mit tehetsz?

Akár csak egy pillanatra engedd meg, hogy a másik olyan legyen, amilyen. Valószínű, hogy könnyedebbnek érzed majd magad tőle. Ha pedig úgy döntesz, hogy feladod azt, hogy meg akard változtatni a másikat, teszel egy lépést a saját szabadságod felé, mert nem kell többé időt és energiát arra fecsérelned, hogy megváltoztass valakit – ami eleve esélytelen vállalkozás.

Amikor erre képes vagy, az nem magad feladását jelenti, hanem megengedi, hogy tisztán láss, játszmák nélkül. Amikor tisztán látod a másikat, és nem megváltoztatni akarod, akkor látod a valóságot. Ez kis (most kedves leszek) és nagy döntésekben (felmondjak, vagy maradjak) mindenképpen hasznodra válhat.

Próbáld ki, csak a stresszt veszítheted.

Nem vagyunk egyformák! Read More »

Anya csak egy van!

Az anyák napja nagyon jó alkalom, hogy a „gyerekek” (a százéves is a gyereke valakiknek) kifejezhessék hálájukat az édesanyjuknak. Hogy miért fontos ez? Azért, mert anya lehetőséget adott és áldozatot hozott, hogy létezhess.

baby-17327_640

Két sejtből egy ember fejlődhetett ki, akit Kilenc hónapig a szíve alatt hordott, védett, táplált, hogy lehessen egy tested, amivel az élet megannyi ingerét érezheted, válaszolhatsz rájuk, vagy cselekedhess csak azért, mert azt akarod.

Megélheted a csodát, hogy az univerzumhoz hozzáteszel már azzal is, hogy létezel.

Anya csak egy van! Read More »

Hogyan lehetsz szabad?

Mi az elengedés igazi célja? Hogy szabad lehess. Az elengedést sokan úgy képzelik el mint egy eszközt arra, hogy megszabaduljanak a kellemetlen érzelmeiktől. Persze, ki ne szeretne tőlük megszabadulni? Az elengedés ennél sokkal többről is szól.

balloon-706083_640Megszokott, hogy valami annál sikeresebb, minél több energiát, fektetnek bele, minél több az erőlködés. Az elengedéssel ez pont fordítva van. Minden „elengedni akarás”, az eredményhez ragaszkodás. Ahhoz, hogy egy tárgyat elengedj, csak a kezed kell kinyitnod. Szabadon esik ki a kezedből és te is szabaddá váltál tőle. Ennyire egyszerű.

Amíg ragaszkodsz valamihez, az fogva tart. Az érdekes ebben, hogy a negatív érzéseket többnyire az tartja a helyén, hogy „meg akarsz szabadulni tőle”, vagy „nem akarsz tudni róla”. Ez az ellenállás. Aminek ellenállsz, szintén fogva tart. Az ellenállás ugyanúgy, mint a ragaszkodás, energiabefektetés. Maga az erőfeszítés, ami valaminek a távol tartására irányul, ott tartja a, hiszen ahhoz hogy kontrollálható legyen, „meg kell ragadni”.

Hogyan lehetsz szabad? Read More »

Mi a megoldás a párkapcsolat problémáira?

Problémák vannak a kapcsolatoddal? Vagy nincs, pedig szeretnél?

Az élet a legtöbb területen nem logikus. Egy tárgy megtervezéséhez értelemre van szükség, de az élet mint például a párkapcsolat – túl van azon, amit még kontrollálni lehet. Biztos megfigyelted, hogy vannak helyzetek, amikben ha beleszakadsz, se tudod megváltoztatni a másik viselkedését, vagy a véleményét. Ezek a helyzetek arra mutatnak rá, hogy két választásod van, vagy küzdesz ellene, vagy elengeded azt, hogy meg akard változtatni. Az előbbi csak szenvedést okoz, az utóbbi pedig esélyt ad arra, hogy valami tényleg változzon.

Apárkapcsolatz elengedés után a változás az is lehet, hogy már nem érdekel az, ami miatt azelőtt rosszul érezted magad. Például a párodnak volt egy szerinted rossz szokása, mint hogy rendszeresen rendetlenséget hagy maga után. Ez mindig feszültséget okoz, de ha el tudod engedni az ehhez kapcsolódó érzéseket, egy idő után nem fog zavarni, vagy te magad raksz rendet anélkül, hogy az feszültséget okozna. Az érdekesség, hogy amikor sikerül elengedni az akarást, hogy a másik megváltozzon, a másik magától változtat a szokásain.

Mit nyerhetsz az elengedéssel?

Jobb párkapcsolatot. Boldogabb életet. Az elengedés azt változtatja meg, ahogy a világot látod, ahogyan érzed magad a világban. Ahogy elengedted azokat az érzéseket, érzelmeket, amik befolyásolták azt, ahogy a világot és a párodat látod, egyszer csak tiszta szemmel, ítéletek nélkül, az igaz valójában kezded őt, magadat és a világot látni. Ez pedig új alapokat adhat.

Van olyan párkapcsolat is, ahol bár tisztában vannak vele, hogy az együttlét semmi jót nem ad, valószínűleg jobb lenne külön, mégis képtelenek egymást elengedni. Ebben az esetben is rengeteg érzelem, mint például félelmek tartják fenn a helyzetet, ezeken kívül elméletek, hogy hogyan nem szabad és hogy hogyan kell élni, mit illik és mit nem. Ezeket mind el lehet engedni, így a „se veled se nélküled” helyzetek is megoldódhatnak.

Azoknak, akik szeretnének párkapcsolatot, de valamiért nem sikerül, szintén hasznos az elengedés, mert többször vagy az áll a háttérben, hogy van egy elképzelés az ideális partnerről, ami miatt az igazi nem tűnik fel, kívül esik a látómezőn. Vagy pedig az érzelmi viharokat, sérüléseket, visszahúzódást akár a viselkedésben vagy csak a kisugárzásban vagy éppen annak a hiányában is érzékelhetik, így téve sikertelenné a párkeresést. A jó hír az, hogy minden akadályozó tényező elengedhető.

Az a legvonzóbb, ha önmagad vagy.

Hiába tűnik ez a kijelentés sablonosnak, mégis ilyenkor érezheted magad jól a bőrödben, amikor felismered, hogy úgy vagy tökéletes, ahogy vagy. Ez pedig a jelenbeli vagy annak, aki keres, a jövőbeli párkapcsolatban egy jó alapot ad. Azoknak, akik még keresnek, az egyik leghasznosabb, ha önmagukat adják, hiszen így később senkit nem ér meglepetés, nem lesz „zsákbamacska”. Csábító lehet valaki mást eljátszani, ez mégis megakadályozza, hogy önmagadért szeressenek.

Az elengedés ebben segít a legtöbbet, hogy felismerd, hogy ki vagy és azt is, hogy ki nem vagy. Ez azért fontos, mert így megszabadulhatsz a sok stressztől, amit az okoz, hogy valakit el kell játszanod, aki igazából nem te vagy. Amint ezeket leteszed, sokkal stresszmentesebbé, tisztábbá, átláthatóbbá és örömtelibbé válik az élet, mert már nem a színjátékra megy el minden energiád.

Az Elengedés Módszertana azért különbözik más megközelítésektől, mert nem küzdelemre és a logikára épít, hanem az ember természetével, érzelmi világával együttműködve fejti ki hatását. Gyengéd, mert nem kell semmilyen drámát, vagy történést újraélni. Nem kell megérteni, hogy mi van az érzelem mögött, és nem kell programozni semmit.

Az elengedés az alapvető emberi természet része, annyira természetes, mint a légzés, amely kilégzés nélkül lehetetlen lenne. Az érzelmek saját maguk segítenek abban, hogy az elengedés sikeres lehessen. A gyakorlatban néhány egyszerű kérdés felhívja a figyelmet arra, hogy hol van az elakadás, és mi akadályozza az élet áramlását, aminek a szerves része az elengedés.

A párkapcsolat és az élet más területeit is felfedezheted
az Elengedés Módszertana tanfolyamon:

A módszerről bővebben itt olvashatsz.

A kétnapos tanfolyam időpontja Budapesten:
2015. május 30-31-én 10:00 – 17:00 óráig
Helye: Éden stúdió, Budapest, IX.ker. Ráday u. 29.

A kétnapos tanfolyam időpontja Szegeden:
2015. június 6-7-én 10:00 – 17:00 óráig
Helye: Új Lemúria sorsfordító műhely, Szeged, Tavasz u. 19

Jelentkezni és érdeklődni:
Németh Miklós
e-mailben: nemethmiklos77 kukac gmail.com
telefonon: 06 30/376-8018

Mi a megoldás a párkapcsolat problémáira? Read More »

A gondolatok harcosa vagy?

Gyakran a gondolatok vissza-visszatérnek és néha már úgy érezzük, hogy az egész világgal háborúzunk – a fejünkben. Az egyik lehetséges eset, hogy valakivel egy konfliktust szeretnénk megoldani, vagy esetleg lejátszani fejben, hiszen „nekünk van igazunk” (legalábbis így gondoljuk). Ez idővel igen fárasztó tud lenni és teljesen negatív irányba hangol, így az életünkre és a kapcsolatainkra is rányomja a bélyegét.

gondolatokA másik lehetőség szerint felmerül néhány ötlet, amivel megpróbáljuk elterelni a figyelmünket a gondolatainkról, például leülünk a TV elé. Vagy fogyasztunk valamit, ami megállítja ezt a belső párbeszédet. Ez többé-kevésbé sikerül is, csakhogy hosszú távon több kárt okoz, mint amennyit használ.

Amikor logikusan próbáljuk megoldani a gondolatok áradatát, átmenetileg úgy tűnhet, hogy sikerült túljutni rajta (amikor megmagyarázzuk, hogy nem mi vagyunk a hülyék és egyébként is igazunk van). Egy ideig, aztán azon kapjuk magunkat, hogy megint beindul a szellemi taposómalom.

Amíg megpróbálunk megszabadulni a gondolatainktól, addig az elnyomás. Az miért baj? Hiszen átmenetileg megoldotta a problémát? Azért, mert besöpörjük a szőnyeg alá és idővel orra bukunk benne. Lesz olyan alkalom, amikor valaki, valami újra előhozza a történetet.

Próbálkoztam mindenfélével, de mégsem működött…

Az utóbbi évtizedekben néhány keleti tan értelmezése szerint meg kell tanulnunk bánni az elmével. Nagyon leegyszerűsítve, ezek alapján érhetnénk úgy, hogy az elménket rá kell venni, hogy hallgasson el, valamilyen meditációval (ez a téma is megérdemelne egy kis helyreigazítást), vagy koncentrációs gyakorlattal. Ez a legtöbbször nem így működik. Ha valaki próbálta már, tudja, hogy ez így önmagában csak még több feszültséget okoz. Ilyenkor a rossz végéről fogjuk meg a dolgot, az okozatot próbáljuk megváltoztatni az ok helyett.

Vajon honnan származnak a gondolatok, mi motiválja azokat?

A gondolatokat az érzelmek befolyásolják és táplálják. Ennek valószínűleg az ellenkezőjét tanultuk, de ha belegondolunk például a hétköznapokban, ha valaki olyannal találkozunk, akivel kapcsolatban érzelmileg érintettek vagyunk, pozitív, vagy negatív értelemben, akkor a vele kapcsolatos gondolataink is olyan színezetűek. Attól vagy egyáltalán nem, vagy nagyon nehezen tudunk eltérni.

Például utáljuk a főnökünket, mert mindig lekezel, és egyébként sem ismeri fel, hogy őstehetségek vagyunk, nem dicséri, ünnepli a pozitív tulajdonságainkat, és egyébként is már rég aktuális lenne, hogy fizetés emelést kapjunk az első hónap után. Ha már eleget háborúztunk vele a fejünkben, amikor rá gondolunk, bármennyire is szeretnénk – mert az „helyes”, nem fogunk tudni szeretetet érezni iránta. Vagy ha mégis, azt csak rövid ideig, majd újra kezdődik minden.

Mi hát a megoldás?

Az elengedés. Igen sokszor tapasztaltam, saját magam is, és ügyfeleim is, hogy amikor egy ilyen gondolatmenettel, témával foglalkoztunk, a mögötte rejlő érzelmeket elengedtük, akár percek alatt csend és béke lett ott, ahol előtte a gondolatok háborúztak. Az is előfordult, hogy akivel gyakoroltuk az elengedést, annyira jól sikerült, hogy közben el is felejtette, hogy miért jött.

Ez nem azt jelenti, hogy ami el lett engedve, az törlődik az emlékezetünkből, hanem a mögötte húzódó érzelmek felszabadultak, átalakultak valami pozitívvá, így nem érezzük többé ügynek. Már nem probléma, csak egy emlék.

Mit tehetek még?

Mindenképpen érdemes észben tartani, hogy figyeljük magunkat, mielőtt ezek a gondolatok elkezdenének önálló életet élni, mindig van egy szakasz, amikor „belepörgünk” a történetbe. Mindig van valamilyen alapja a nézőpontunkból, például sértve érezzük magunkat, de mi magunk csinálunk belőle „katasztrófafilmet”.

Ezt megelőzhetjük azzal, ha észnél vagyunk és ha van mód rá, akkor tisztázzuk azzal, aki érintett ahelyett, hogy gondolati síkra terelnénk a problémát. Ha nem tudjuk, akkor engedjük el azt az érzést, ami a gondolatok özönét elindítaná.

Az elengedést és mindazt, hogy hogyan működnek az érzelmeid, a gondolataid, megtanulhatod az Elengedés Módszertana tanfolyamokon, vagy egyéni ügyfélként szívesen segítek, az elengedés folyamatában.

A gondolatok harcosa vagy? Read More »

Ki a főnök? Az érzelmek, vagy te?

Nap, mint nap szembesülünk velük, a részünkké váltak, mégse tudjuk kezelni őket. Amint felbukkannak negatív érzelmek, bármit megtennénk, hogy megszabaduljunk tőlük. Ha pozitívak jelennek meg, idővel gondot okoznak, hiszen nem szeretnénk elveszíteni, és már meg is jelent a negatív.

woman-356083_640

Az érzelmek kaptak egy romantikus felhangot aminek köszönhetően már magyarázattal is szolgál az irodalom, hogy miért is ragaszkodjunk hozzájuk. Nem túl hasznos. Miért? Mert ha ragaszkodunk érzelmekhez, nem engedjük meg magunknak, hogy még jobb legyen. Aztán az, amit fogva tartunk, idővel a negatív irányba csúszik. Ez az egyik oka a párkapcsolatokban az érzelmek „kihűlésének”.

Egy dolgot tisztázzunk. A szeretet és  a boldogság, nem érzelmek. A klasszikus értelemben legalábbis. Túl vannak az érzelmek világán. A lényünk alapjai. Nem valami olyasmi, mint valami kegy, hogy valakinek van, vagy nincs. Gyerekkorban mindannyian képesek voltunk szeretettel, kíváncsian nézni a világra, pár év alatt ennek már a nyoma sem marad. Azt hihetjük, hogy ki kell érdemelni. Ez aztán még jobban összezavarja a dolgokat.

Mi hát az oka a boldogtalanságnak?

Az érzelmek. Nemcsak ragaszkodunk hozzájuk, hanem egyenesen beazonosultunk velük. Nem az hangzik el, hogy „dühöt vagy félelmet érzek”, hanem „dühös vagyok, félek”. Ezek aztán napról-napra beárnyékolják a boldogságunkat, elfedik a szeretet képességét. Minél több réteget gyűjtünk össze, annál kevesebb „fény jut be”. Ezért vannak negatív hatással az életünkre, a kapcsolatainkra, az egészségünkre.

Érzelmek … hogyan működnek?

Az érzelmeket tanultuk. Születésünk óta folyamatosan mintákat láttunk, amihez az a megértés kapcsolódott, hogy azokkal elérhetjük, amit akarunk.

Egy példa erre: láttuk, hogy amikor Anyu már megint a kedvenc sorozatát nézi ahelyett, hogy vacsorát főzne, Apu dühös lesz. Amikor dühös lesz, és ennek hangot ad. Lehet, hogy Anyu mégis inkább nekiáll főzni. Apu elérte, amit akart.

Ezt az egészet a gyerkőc is érzi. Lesz egy pillanat, amikor összeáll neki a kép, hogy ha dühös lesz, azzal elérheti, amit akar. Megtanulja, hogy a düh a kontroll eszköze. Ez pedig a saját későbbi párkapcsolatában fel fog bukkanni több-kevesebb sikerrel.

Amit megtanultunk, annak a másik oldalát is megtanuljuk, tehát azt, hogy mások érzelmeire hogyan reagáljunk, például a düh esetében, az alá vagy fölé rendeltségtől függően félünk, vagy visszatámadunk. A szülőket kár ezért hibáztatni, hiszen ők is így tanulták, és ez így megy a dinoszauruszok óta.

Akkor most mit kezdjek velük?

Nagyon jó példa lehet, ahogy a színészek működnek. Ahhoz, hogy hitelesen alakítsák a szerepet, a szerep érzelmi világát is magukra öltik. Bár sokan el sem tudják képzelni, de a színészek is emberek. Amikor nem játszanak, a saját, személyes életüket élik. Ahogy a darab véget ér, kilépnek a szerepből és a szülői értekezleten már nyoma sincs Otellónak vagy Hamletnek.

Az érzelmekkel ez ugyanígy működik. A kulcsszó a tudatosság. A színészek ezt azért tudnak az érzelmek világába ki-be lépni, mert megtanultak bánni velük. A sok próba folyamán szándékosan felvették más emberek érzéseit. Így megtanulták (ezt bizonyos értelemben lehet érzelmi intelligenciának is nevezni), hogy hogyan bánjanak velük. Egyszerűen tapasztalatot szereztek, építettek fel.

Oké, de miért is jó ez neki?

Mert amikor a következő alkalommal elborítja egy érzelem a magánéletében, arra tudatosabb, már nem „csúszik bele”, nem azonosul vele, nem veszi az át az irányítást. Ha tudatos, akkor pedig van választása. Ha elég tapasztalattal rendelkezel, tudhatod, hogy egy dühkitörés vagy egy nagy dráma soha nem hozta a kívánt eredményt, mondhatni inkább csak rontott a helyzeten.

Miért jó ez nekem?

Ahogy az érzelmekhez való meglehetősen zavaros viszonyunkat is tanultuk, megtanulhatjuk rendbe tenni őket, a viszonyunkat az érzelmekhez, önmagunkat és a kapcsolatainkat. A kulcsszó az

Elengedés

Egy negatív érzelmekkel túlfűtött helyzetben ha figyelsz, észreveheted, hogy az érzelmeket te magad táplálod, te magad szorítod. Az érzelmek maguktól jönnének-mennének, ugyanúgy, ahogy egy, a kézben szorított tárgy az ujjak kinyitásával magától lehull. Ez a példa is mutatja, hogy maga az elengedés egyszerű, az átmeneti nehézséget az okozza, hogy megszoktuk a szorítást.

Erre vannak a gyengéd módszerek, amik segítenek felismerni, hogy mindig is mi voltunk a főnökök, nem az érzelmek. Ilyen például az: Elengedés Módszertana

Ki a főnök? Az érzelmek, vagy te? Read More »

Védd magad!?

Biztos voltál már olyan helyzetben, amikor valaki mondott valamit rólad, erre elborítottak az érzelmek, és úgy érezted, hogy meg kell védened magad. Amikor lehetőségünk van megvédeni magunkat, legtöbbször vagy nem érünk el vele semmit, vagy csak ront a helyzeten. Biztos, hogy jó ötlet az, hogy védd magad?

A védekezés ott indul, hogy elhisszük, hogy mi azoknak az ítéleteknek és véleményeknek az összessége vagyunk, amit mások látnak vagy gondolnak rólunk.

Csecsemőkorban, tanultuk azt az üzenetet, hogy „ha nem vagyok jó, az életem veszélybe kerül”. Ha nincs szeretet, nincs élet – így áll össze a történet. Viszont ha jól sejtem, már nem vagyunk csecsemők. Így könnyen belátható, hogy ez a történet már idejétmúlt.

A megoldás annak a felismerése, hogy mások gondolatai és ítéletei – mások gondolatai és ítéletei, semmi több. Még csak a saját gondolataid, ítéleteid, legyen az jó vagy rossz – sem te vagy.

Ennél végtelenül több vagy!

A nekifeszülés helyett lehetnénk bőkezűek és akár meg is engedhetnénk, hogy azt gondoljanak rólunk, amit akarnak. Mert ha belegondolsz, te sem vennéd szívesen, ha mások akarnák szabályozni, hogy te mit gondolj. Mindegy, hogy kinek van igaza.

Ha meg tudod engedni neki, hogy azt gondoljon, amit akar, megszabadulhatsz attól a tehertől, hogy szabályozd mások gondolatait. Mennyivel lehetne könnyebb az életed, ha nem lennél mindenki gondolatrendőrsége?

Előfordul, hogy azért nem tudunk ezzel mit kezdeni, mert érzelmileg érintettek vagyunk a témában, és ez megakadályozhatja a változást.

Az Elengedés Módszertana tanfolyamon bővebben meg tudom mutatni, hogy hogyan tudod mindezt egyszerűen, hatékonyan és könnyedén elengedni.

Az Elengedés Módszertanáról:
http://www.tobbminttudat.hu/?p=66

A tanfolyam részletei:
http://www.tobbminttudat.hu/?p=129

Védd magad!? Read More »

Tudod, mi mindennek állsz ellen?

A történelemórán az tanultuk, hogy az ellenállás jó. Vajon a saját életünkben is hasznos?

Az ellenállással szembesülünk minden alkalommal, amikor felbukkannak a „nekem ne mondják meg”, vagy az „én soha” és a hasonló mondatok. Sokszor nem csak a szavak, gondolatok szintjén jelenik meg, hanem a testben érezhető, szorító érzés formájában is.

Tűnhet úgy, hogy ezek az érzések megvédenek a kellemetlen helyzetektől. De az ellenálláshoz kapcsolódó tanult reakciók legtöbbször nem valós információra épülnek, így elég kevés ilyen helyzet akad. Mondhatni nincs is. Az ellenállás olyan, mint az autó a behúzott kézifékkel. Nem tudunk vele száguldozni, ezért nem veszélyes, viszont nem is jutunk vele sehová.

Amikor valamin változtatni szeretnénk, például megszabadulni egy szokásunktól, vagy a munkahelyünkön töltött idő kínszenvedés és ha kérnek valamit, akkor az maga a pokol. Az ellenállás miatt.

Mit lehet tenni? Van, hogy erőt veszünk magunkon és megtesszük, amit megkövetel a haza, de ez nem mindig működik. Az ellenállást is el lehet engedni. Küzdelem nélkül.

Következzen egy gyakorlat, ami megmutatja, hogy miről is van szó.
Szánj rá legalább egy napot, és figyelj oda az érzésekre, amiket a testedben érzel amik megjelennek, miközben részt veszel a mindennapokban, például amikor Tv-ben a híreket nézed, csekket fizetsz be, vagy valakivel beszélgetsz.

Észreveheted, hogy bizonyos témáknál a tested védekező pozíciót vesz fel, bizonyos pontokon (legtöbbször gyomortájékon, vagy a mellkasban) megjelenik egy szorító érzés, vagy összehúzódás.

A feladat annyi, hogy mindenféle kommentálás és ítélkezés nélkül figyeld meg azt az érzést, vagy érzelmet, amit éppen érzel. Ne akarj megszabadulni tőle. Csak legyél együtt vele.

Azt fogod észrevenni, hogy ha adsz neki egy kis időt, a szorítás engedni kezd, és azt is észreveheted, hogy ez egy eltúlzott reakció sokszor nem is valóságos helyzetekre.

Ahogy folytatod a gyakorlást észreveheted, hogy olyan dolgok is felkavarják az ellenállást, amire nem gondoltál volna. Például a pénz, aminek azért állnak sokan ellen, mert félnek mások ítéleteitől.

Az Elengedés Módszertana tanfolyamon bővebben meg tudom mutatni, hogy hogyan tudod az ellenállást és a negatív érzelmeket egyszerűen, még hatékonyabban és könnyedén elengedni.

A tanfolyam részletei:
http://www.tobbminttudat.hu/?p=129

Az Elengedés Módszertanáról:
http://www.tobbminttudat.hu/?p=66

Tudod, mi mindennek állsz ellen? Read More »

Elengedés Módszertana tanfolyam Budapesten és Szegeden

Érezted úgy, hogy szétvet az ideg? Aztán a körülötted lévők itták meg a levét? Vagy hogy a kétségbeeséstől nem tudtál megszabadulni, pedig abban a helyzetben jobb lett volna tisztán látni?

Ha vannak olyan érzéseid, amikkel nem tudsz mit kezdeni, szeretettel meghívlak az Elengedés Módszertana tanfolyamra, ahol megtanulhatod elengedni ezeket az érzelmeket.

A módszerről bővebben itt olvashatsz:
http://www.tobbminttudat.hu/elengedes-modszertana/

A kétnapos tanfolyam időpontja Szegeden:
2015. június 6-7-én 10:00 – 17:00 óráig
Helye: Új Lemúria sorsfordító műhely, Szeged, Tavasz u. 19

A kétnapos tanfolyam időpontja Budapesten:
2015. május 30-31-én 10:00 – 17:00 óráig
Helye: Éden stúdió, Budapest, IX.ker. Ráday u. 29.

Jelentkezni és érdeklődni lehet:
Németh Miklós
e-mailben: nemethmiklos77 kukac gmail.com
telefonon: 06 30/376-8018

Elengedés Módszertana tanfolyam Budapesten és Szegeden Read More »