Nem vagyunk egyformák!

Szerencsére. De mi van, ha mondjuk munkahelyen a többiek teljesen másképp gondolkoznak és ez elviselhetetlen feszültséget okoz? Vagy párkapcsolatban? Vagy bárhol ezen a bolygón? Ha egyformák lennénk, másképp lenne minden?

crowd-53490_640

Tele vagyunk elképzelésekkel és sokszor ezeken keresztül látunk másokat. Ha ezek eltérnek egymástól, a legtöbben – gondolatban legalábbis – meg akarják a másikat változtatni. Például amikor kiderül, hogy a főnökünk másképp gondolkozik a politikai helyzetről úgy általában. Ilyenkor mini film epizódok futnak át a legtöbb ember fején a brazil szappanoperáktól az akciófilmekig. Hogy szólunk neki, hogy rosszul tudja? Nem valószínű, mert tudjuk, hogy nem lenne jó vége, ezért egy belső monológ és elégedetlenkedés lesz belőle.

De mi a valóság? Az, hogy igaza van. A saját nézőpontjából. Szerencsére mindannyiunknak megadatott, hogy azt gondoljuk, amit csak akarunk – ezt ne akarjuk elvenni tőle. Gondolatszabadság van. Mindannyiunknak.

Azzal, hogy meg akarunk változtatni valakit, nemcsak ellenállást, védekezést, vagy ellenségességet válthatunk ki, hanem gyakorlatilag szembe megyünk a valósággal: Hiszen Ő ilyen!

Mit tehetsz?

Akár csak egy pillanatra engedd meg, hogy a másik olyan legyen, amilyen. Valószínű, hogy könnyedebbnek érzed majd magad tőle. Ha pedig úgy döntesz, hogy feladod azt, hogy meg akard változtatni a másikat, teszel egy lépést a saját szabadságod felé, mert nem kell többé időt és energiát arra fecsérelned, hogy megváltoztass valakit – ami eleve esélytelen vállalkozás.

Amikor erre képes vagy, az nem magad feladását jelenti, hanem megengedi, hogy tisztán láss, játszmák nélkül. Amikor tisztán látod a másikat, és nem megváltoztatni akarod, akkor látod a valóságot. Ez kis (most kedves leszek) és nagy döntésekben (felmondjak, vagy maradjak) mindenképpen hasznodra válhat.

Próbáld ki, csak a stresszt veszítheted.