Tudtad-e, hogy a titkos tanok ma már elérhetők?

Voltak olyan tanok, amit nem mindenki kaphatott meg, de ahogy az emberiség fejlődik egyre több válik hozzáférhetővé. Például:

Az Éltető Áramlat gyökerei távol keleten és a régmúltban találhatók. Legközelebb Japánban vannak nyomai, de az eredete még távolabbra vezet, akár több, mint ezer évre.

A tudás nem volt a jelenlegi állapotában rendszerbe összefoglalva, inkább információ darabok, utalások voltak, amit ha valaki elég sokáig tanulmányozott, összeállt a kép. De így nem jutott el azokhoz, akiknek szükségük lett volna rá, de nem fordítottak időt a tanulmányozására.

Az emberiség megérett arra, hogy ezeket az eleinte titkos tanokat használható rendszerekben magukévá tehesse és az ismerői saját maguk használják azokat. Megérett arra, hogy magáévá tegye a tanok bölcsességeit.

Az Éltető Áramlat friss, mivel a tudásanyag hermetikusan el volt zárva évszázadokig, és ez adja az erejének egy részét, hogy nem torzult, hanem megőrizte az eredeti tudásalapot. Bár sok idő telt el azóta és sokat változtak az emberek is, de az emberi test ugyanaz évezredek óta.

De nem csak a testre hat, hanem az érzelmekre és az elmére is, hiszen ezek mind befolyásolják egymást. Aki próbált érzelmi problémát megoldani gondolkodással, az biztos tapasztalta, hogy igen nehéz, ha egyáltalán lehetséges. A bölcsesség abban rejlik, hogy a test felől is megoldható a probléma. Érintéssel.

Az Éltető Áramlat nevű módszer egy könnyen elsajátítható, gyengéd, de hatékony technika. Segítségével gyors segítséget lehet nyújtani önmagunknak, és a hozzátartozóinknak, valamint segít megváltoztatni a szokásainkat és visszaállítani a belső békét és elégedettséget.

A legközelebbi tanfolyamról bővebben itt olvashatsz.

A módszerről bővebben pedig itt.