Mit lát belőlünk a gyerek?

Az első hét évben a gyerek jobban érzékel, mint lát. Láthatja, hogy a szülő mosolyog, de közben érzékeli, hogy az apa, vagy az anya mit érez valójában, milyen állapotban van.

gyerekEz alapján indul el a gyerekben egy fajta hitelesség utáni vágy.

Azt szeretné, hogy a szülő azt mutassa és azt mondja, amit éppen érez. De legtöbbször ez nem így van, mert a szülő úgy érzi, hogy nem terhelheti a problémáival a gyermekét.

A szülő sokszor maga sem tudja hogy mi a problémájára megoldás, ezért mismásol.

Az ember tudja kezelni a testét és a lelkét rezgés szinten, ami már elindít egy változást, amit a gyerek is érez. A gyerek hitelesebbnek érezheti a szülőt.

Az Éltető Áramlat egyszerűen és hatékonyan rendezi a szülőben lévő elakadásokat. Ráadásul a szülő is könnyebben érezheti a gyerek rezgésén keresztül a problémáit, és neki is segíthet azzal, ha energia pontok összekötésével kiegyenlíti az energiákat és így feloldja a gyermeke rendezetlenségeit.

Ha úgy érzed, hogy neked is szükséged van erre a tudásra, hogy egyszerűen kezelhesd magad és a szeretteidet, akkor még van lehetőség részt venni a márciusi tanfolyamon.

A következő becsatlakozási lehetőséged a tanfolyamra,
bővebben: Éltető Áramlat tanfolyam