Ezt teheted mesélés közben!

Akinek kis gyereke van, azt tudja, hogy az egyik legfontosabb dolog, amit megtehet a gyerekek szellemi fejlődése érdekében az, hogy mesél neki. A mesélés az egyik legfontosabb.

mesélésA legjobb, ha a mesélés fejből történik, mert hallás alapján sokkal jobban fejlődik a gyerek szókincse, beszédkészsége!

A mesélős időszak nagyon jó alkalom arra, hogy energetikailag is segítsük a gyerek fejlődését, harmonizálását, kiegyensúlyozottságát.

Az az édesanya vagy édesapa, aki megtanulja az Éltető Áramlat módszerét, mesélés közben áramoltathatja a „varázs pontokat”. Vagy ha úgy tetszik, „gyógyító pontokat”, amit a gyerek különösen élvez, hiszen lazítja, megnyugtatja.

Megelőzhető, vagy kezelhető egy bepisilésre való hajlam, vagy a szorongás, ami nehézséget okoz a gyerek pihenésében.

Ezek az energia pontok könnyen elérhetőek mind a gyerek mind a felnőtt számára, sőt a gyerek nagyon szereti, ha bele van vonva a gyógyító pontok fogásába.

Mikor? Hogyan?

Ha úgy érzed, hogy neked is szükséged van erre a tudásra, hogy egyszerűen kezelhesd magad és a szeretteidet, vagy hogy megtanuld, hogy hogyan áramoltasd a gyermekedet mesélés közben, akkor még van lehetőség részt venni a márciusi tanfolyamon.

A következő becsatlakozási lehetőséged a tanfolyamra,
bővebben: Éltető Áramlat tanfolyam