nyakon

Nyakon csípem a problémádat! 1.rész

A nyakon időnként szinte mindenkinek jelentkezik fájdalom, vagy merevség, de ezen túl sok más problémát is okozhat, ha a nyaknál elakadás van, akár olyasmit is, amire soha nem is gondolnál.

Három olyan területet érinthetsz a nyakadon, amelyet ha értesz, más megvilágításba helyezi a problémáidat. A nyakon három olyan pont található, amely létfontosságú, hiszen a nyak az összekötő a fej és a test többi része között.

Az idők során azt tapasztaltam, hogy a problémákhoz szinte mindig kapcsolódik a nyak területe, hiszen a testnek nagyon fontos idegpályái haladnak itt keresztül.

Ezek a pontok a gerinc jobb és bal oldalán találhatók, és mindhárom pontnak található egy jobb és bal oldali verziója, ahogy a testünk is szimmetrikus (nagyrészt).

A nyakon ez a három pont fentről lefelé: a koponyaalapnál, ahol a gerinc találkozik a koponyával. A második föntről lefelé a nyak közepén található, a harmadik pedig ott, ahol a nyak a vállal találkozik.

A legfelső pont a test intelligenciájával van kapcsolatban. A test képes megjavítani önmagát – ha mi hagyjuk. Ha belegondolsz, hihetetlen, hogy egy ilyen bonyolult rendszer egyáltalán működhet.

Ha helyesen működik, akkor a test automatikusan rendezi az elemeket, mindent kiegyenlít. A tudatosság témakörében is fontos, hiszen az összpontosítás, emlékezőképesség és a koncentráció is ide tartozik. Öntudatlanságnál és minden ilyen blokknál is érdemes ezt a pontot áramoltatni.

Segít, hogy az ember megtalálja a rendeltetését és a tehetségét és segít a bevésődéseket elengedni, amik az első életévből származnak.

Következő cikkemben a nyakon található középső energiapontjairól fogok írni.

Ha szeretnéd ismerni a testeden lévő energiapontok hatásmechanizmusát, a következő alkalommal megtanulhatod
Budapesten: https://www.tobbminttudat.hu/elteto-aramlat-workshop-budapesten/

Szegeden: https://www.tobbminttudat.hu/elteto-aramlat-workshop-szegeden-4/

A módszerről bővebben itt olvashatsz: https://www.tobbminttudat.hu/elteto-aramlat/