Hogyan jöhet a változás még?

Egyszer egy férfi ezért keresett meg, mert a cége a csőd szélén állt, ami még több gondot vetített előre, emiatt más oldalról is próbált megoldást találni. Már minden lehetőséget kipróbált, de kifogyott az ötletekből, hogy hogyan oldhatná meg ezt a helyzetet.

változásRánéztem a helyzet mintázatára és láttam, hogy ez magától nem fog megoldódni, mert csak megy körbe-körbe a problémakör. Ezért néhány lépéssel hatást gyakoroltam a mintára, hogy történjen benne változás. Nem tartott sokáig, érzékelhető volt a változás elég hamar.

Bár érezhető volt, hogy energiák mozognak, a változás akkor nem volt még látható. A változás legtöbbször „kiforrja magát”, kell egy kis idő, mire láthatóvá válik. Az is előfordulhat, hogy nem pont olyan formában történik, mint ahogy azt el tudjuk képzelni, de minden esetben határozottan pozitív a fordulat.

Egy pár nap után írt egy e-mailt, amiben megköszönte a segítségemet. Azért is írt, hogy elmesélje, hogy először a családjában lévő – amúgy nem túl rózsás – légkörben történt változás, az ellenségesség átfordult megértésbe, elfogadásba, emiatt már sokkal szívesebben van otthon.

A cégével kapcsolatban egy kicsit később lettek az eredmények láthatók, szinte a semmiből bukkant fel valaki, akiről kiderült, hogy rendelkezik azzal a tudással, amivel meg lehet azt menteni, így az is elindult a javulás után. Mint utóbb kiderült, nemcsak a csődöt sikerült elkerülni, hanem a cég a fejlődés irányába fordult.

A Tudat Alkímiájában a jelenlegi helyzetet, pontosabban annak a mintázatát változtatjuk meg. Ezt úgy kell elképzelni, mint ahogy az emberi test is egyféleképpen fejlődik ki, mintha lenne egy tervrajz, ami leírja, hogy pontosan hogyan kell a testet a sejteknek felépíteniük.

Mindennek van egy ilyen mintája, és a Tudat Alkímiájában ezeket a mintákat változtatjuk meg. A külvilág pedig ennek az új mintának megfelelően fog változni. Ebben az esetben is a mintázat változott meg, ezért más, új lehetőségek bukkantak fel.

Mikor, hol, hogyan?

A Tudat Alkímiája egy olyan látásmód, módszer, amit bárki könnyedén megtanulhat és alkalmazhat a hétköznapokban. Semmilyen előképzettségre nincs szükség hozzá. Két nap alatt új szemléletmódot és új technikát tanulhatsz, amellyel átírhatsz dolgokat az életedben.

Időpont: 2018. április 14-15-én 10:00 – 17:00 óráig
Helyszín: Éden stúdió, Budapest, IX.ker. Ráday u. 29.

A tanfolyamra még tudsz jelentkezni írásban:
e-mailben: nemethmiklos77 kukac gmail.com